Még egy elhagyott kutya. Még egy újabb példa arra, hová vezet a közöny és a felelőtlenség. Néhány napja hírt kaptunk Síterből egy nyakörves német juhászkutya szukáról, aki céltalanul kóborolt a környéken. Mellette három kölyök, és egy negyedik, sokkal kisebb, aki valószínűleg csak csatlakozott hozzájuk, és nem is az övé.

Mit tettünk? Kimentünk. Sikerült befogni őket, majd jött a chipellenőrzés. Meglepetés: volt chip! Csakhogy – természetesen – nem volt regisztrálva. Miért is lenne, ugye? Értesítettük az Állatrendőrséget és az Állategészségügyi Igazgatóságot. Reméljük, kiderül, ki az a „felelős” gazda, aki ezeket a kutyákat egyszerűen eldobta magától, és végre felelősségre vonják.

Válaszra várunk, és reméljük, nem marad minden szó nélkül. Közben az anyakutya ivartalanítva, féregtelenítve, beoltva. A kölykök is féregtelenítve, beoltva, készen arra, hogy új esélyt kapjanak az életre. Apró, de létfontosságú lépések, amelyek nélkül ezek a lelkek már nem élnének.

A teljes kép azonban sokkal fájdalmasabb.
Amit nap mint nap látunk, az a teljes közöny. Semmi sem változik.
Akárhány kutyát mentünk, akárhányat ivartalanítunk, az emberek egyszerűen nem akarnak tanulni.

Több mint tíz éve törvény írja elő a kutyák kötelező ivartalanítását és mikrochipezését.
Hogyan lehetséges hát, hogy a menhelyünkre kerülő kutyák szinte kivétel nélkül nincsenek ivartalanítva, a legtöbbjüknek nincs chipje, vagy ha van, az sincs regisztrálva?
Ez nem kivétel – ez a szabály. És ez szégyen.

A hatóságok nem végzik a munkájukat: nem ellenőrzik a törvény betartását, nem ösztönzik eléggé az ivartalanítást és a chipelést, vagyis nem előzik meg az elhagyást. Inkább a közpénzt költik az állatok tömeges elpusztítására. Vajon miért?

Erről még sokat lehetne írni – talán majd egy következő bejegyzésben.